Barion Pixel

Dombai Laura véleménye a HAIRBOOM hajvitaminról 3 hónap után

Régi ismertségünkre alapozva felkértük kedves barátunkat, Dombai Laurát, hogy 3 hónapig „titkosan” tesztelje a HAIRBOOM hajvitamint.  Egyetlen kikötésünk volt csak 2018 GLAMOUR nagykövetének: 3 hónap múlva a lehető legőszintébb véleményét ossza meg veletek!

Laura véleménye következik:

„Májusban kaptam a felkérést a HAIRBOOM-tól, hogy teszteljem három hónapig a hajvitamint, és osszam meg az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat. Részletes tájékoztatást kaptam, hogy mi is pontosan ez a készítmény. Számomra kifejezetten meggyőző volt, hogy a vitamint gyógyszerészek fejlesztették ki nagy szakértelemmel, ami pontosan látszik a hatóanyagok összetételén. Tehát igent mondtam. 

A csomagomat még május végén megkaptam benne a három doboz hajvitaminnal és a fésűvel. A fésűt egyből ki is próbáltam, imádtam. Korábban már használtam hasonlót, de annyira nem álltak a kezemre, hogy néha kész káosz volt a fésülködés.

A HAIRBOOM fésűnek kifejezetten kényelmes a fogása, könnyedén ki tudtam vele fésülni a reggeli gubancokat. Majd próbáltam vizes hajon is, de szerencsére simán vette az akadályt. Tetszett a kinézete, színe, formája, tehát amellett, hogy nagyon praktikus még jól is mutat. A fésű egyből bevált, és azóta is nagy kedvenc.

A hajvitaminra nagyon kíváncsi voltam, hogy valóban lesz-e szemmel látható eredménye a változásnak.  Mivel a hajam vége világosítva van, ezért ezek a részek könnyebben roncsolódnak, és jobban ki vannak téve a sérülés veszélyeinek. Ezt én is tapasztaltam, bár szerencsére elmondhatom, hogy alapvetően vastag szálú, és egészséges a hajam.

Dombai Laura Glamour nagykövet napszemüvegben az tengerparton, hosszú hullámos haját lebegteti a nyári szellő

60 darab egy havi adag, így napi két kapszulát ajánlott beszedni belőle. Őszintén, először ez kicsit aggasztott, ugyanis nagyon nehezen tudok lenyelni bármilyen gyógyszert vagy vitamint. Főleg rendszeresen, és naponta kettőt Ezt a problémát még a felkeresés alkalmával jeleztem is a HAIRBOOM csapatnak, de azonnal jött is a megoldás:

A kapszulákat könnyen ketté lehet szedni, így por formában, vízben oldva is bevihető. A vezető gyógyszerész elmondása szerint a hajvitaminnak igen magas biotin tartalma, ami köztudottan elengedhetetlen a hajnövekedéshez, valamint a további hatóanyagok pontos beviteli mennyisége érdekében szükséges a vitamint kapszulákba tölteni. Én por formájában, gyümölcslében feloldva fogyasztottam.

A kúrát június 1-én kezdtem el. Egyébként is nagy figyelmet fordítok a hajam egészségére. Amikor csak tehetem, semmilyen hajformázó eszközt nem használok. A hajszerkezetemnek megfelelő sampont és balzsamot, olajat használok, és próbálom a lehető leginkább kímélni. Természetesen ez nem mindig kivitelezhető. Amikor különböző eseményeken veszek részt, vagy bármilyen fontosabb megjelenésem van, akkor elengedhetetlen, hogy hajvasalót, esetleg hajsütő vasat használjak. Emiatt még fontosabbnak találom, hogy ne csak kívülről, hanem belülről is tápláljam a hajam, valamint, hogy a szervezetem is megkapja a haj egészséges növekedéshez szükséges tápanyagokat. 

Dombai Laura Glamour nagykövet sétál az utcán hullámosított hosszú hajjal

Pozitívumként említeném, hogy a kapszula bevétele után nem tapasztaltam hányingert, szédülést, pedig többször is éhgyomorra vettem be. Korábban már előfordult sajnos velem ennek az ellenkezője, úgyhogy most kifejezetten örültem.

A legelső változás, ami már a második héten szembe tűnt, a körmeim gyors növekedése volt. Mivel hosszú ideje folyamatosan géllakk van a körmömön, egyből észrevettem, hogy sokkal gyorsabban nő le a szín róla. Sokkal erősebb is lett a saját körmöm.

Tudom, hogy némely étrend-kiegészítő készítmény durva pattanásokat, zsíros bőrt képes okozni, ettől szintén tartottam a kezdetekben. De szerencsére elmondhatom, hogy sem a kúra közben, sem a végén nem tapasztaltam ilyet vagy ehhez hasonlót. (A hajvitamin szedése mellé javasolják a sok folyadékbevitelt is, ennek, és a vitaminnak köszönhetően a bőröm összetételén abszolút éreztem a pozitív változásokat. Hidratáltabb, feszesebb lett.)

A hajamon nagyjából az első hónap után vettem észre először változást. Számos új babahajszálam jelent meg, pedig szerencsére egyébként sincs kevés hajam, valamint egyértelműen gyorsabban is nőtt. A babahajszálaim is szépen növekednek.

Dombai Laura Galmour nagykövet mosolygós vidám képe hosszú kiegyenesített hajjal

Három hónap után elmondhatom, hogy a hajam összességében megerősödött, fényesebbnek, és egészségesebbnek tűnik. Centiben nagyjából 3-4 cm-t nőhetett.

A kúra végére úgy gondolom, hogy a HAIRBOOM azoknak lehet jó alternatíva, akik dúsabb, erősebb és fényesebb hajra vágynak. Úgy gondolom az ára is megfizethető, ár- érték arányt tekintve még inkább. Összességében az én tapasztalataim pozitívak, és szívesen ajánlom a vitamint azoknak, akik egészségesebb, dúsabb hajkoronára vágynak.” – Dombai Laura

A három hónapos visszajelzést követően szívesen, és nagy örömmel osztjuk meg Laura tapasztalatait, hiszen ez számunkra is egy pozitív megerősítés. A HAIRBOOM kifejlesztése során a piac hiányosságait vettük alapul. Egy olyan hajvitamint szerettünk volna alkotni, ami tényleg hatásos és eredményes változásokat lehet a segítségével elérni. Úgy gondoljuk, és a visszajelzéseitek is azt igazolják, hogy ez sikerült is.

Mi, a HAIRBOOM csapat tagjai szívből ajánljuk Nektek!

Hasznosnak találtad a cikket? Oszd meg ismerőseiddel is!

Facebook
Pinterest
Email

Legutóbbi cikkek

Legnépszerűbb termékek